Legnépszerűbb cikkek
Keresés a cikkek között
Névnap
nyugszik 18:47-kor.

Holnap
Oldalainkat 239 vendég és 0 tag böngészi
Adventi Ünnepség!

Első alkalommal sikerült megrendezni az "Adventi Ünnepség" című rendezvény sorozatot. A műsorokat nagy érdeklődés kísérte.
A rendezvény a római katolikus templomban kezdődött egy koncerttel, és ökumenikus Istentisztelettel. Majd a Művelődési Ház udvarán folytatódott a tiszaeszlári óvodások műsorával és Tákács Nikolas koncertjével.
Közben a hideg idő könnyebb elviselése érdekében forró italokkal, teával, forralt borral, forró punccsal és zsíros kenyérel vártuk a megjelenteket.
Mikulás csomagot vittünk

Önkormányzatunk nevében Mikulás csomagokat adtunk át az Óvodásoknak és az óvodai dolgozóknak, és az Általános iskola tanulóinak és dolgozóiknak.
Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom

2021. november 27-én szombaton nagy örömben volt részünk.
Az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom közbenjárásával megtalálta az óvodánkat egy nagyon kedves hölgy, Juhász Katalin. Tőle és kedves barátaitól sok-sok játékot, tartós élelmiszert, ruhákat, tisztálkodási szereket és gyümölcsöt kaptunk. A szállításban segített Katalin öccse Mihály, aki saját autójával hozta el az adományt Budapestről, amit külön köszönök neki és lányainak. Katalin azért választotta az Intézményünket, mert ő a Tiszaeszlári Tarbay család leszármazottja.
Élelmiszer csomag

Önkormányzatunk egy zsák burgonyából, és egy doboz natúr cékla-almaléből álló élelmiszer csomagot juttat el minden háztartásba Tiszaeszláron, Bashalmon és a Máv-Újtelepen.
Szent Márton nap

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Márton napjára meghírdetett lámpás felvonulás.
Az esti program a kicsiknek meghírdetett bábszínházzal és a katólikus egyházak helyi vezetőinek a Szent Márton életét bemutató beszédével kezdődött, majd a szép számban összegyültek közösen a tűzgyújtás helyszínére vonultak. A felvonulás lámpással, kinek forró teával, kinek forralt borral, a kicsiknek nyalókával a kezekben zajlott. A rendezvény zárásaként közös tűzgyújtással, lakomával ünnepeltük ezt a jeles napot.