Legnépszerűbb cikkek
- Szent Kilian római katolikus templom
- Közlekedj okosan videópályázat
- Idősek napja Tiszaeszláron
- „TÖK JÓ" délután
- 1956. október 23-ára emlékeztünk
- Márton napi lámpás felvonulás
- Márton napi lámpás felvonulás képei
- Figyelem! Forgalmirend változás!
- Ismét burgonyát, és natur gyümölcslevet osztunk a lakosságnak!
- Itt járt a Mikulás!
Keresés a cikkek között
Névnap
nyugszik 20:28-kor.

Holnap
Oldalainkat 57 vendég és 0 tag böngészi
Látogatásra érkeztünk Tiszavasváriba, Szőke Zoltán polgármester úrhoz

A látogatás során átadtuk az Önkormányzatunk és egyben a községünk ünnepi jókívánságait. Majd ezt követően kötetlen és jó hangulatú beszélgetést folytattunk a polgármester úrral, a járás és a településeink életéről és jövőjéről. A beszélgetés során több fontos a járás jövöjét meghatározó témát érinttetünk. Hiszen egy sokkal sikeresebb jövőt csak összefogással, egymást segítve, egymással együttműködve lehe építeni. A Tiszavasvári Járás sikere pedig mindannyiunk közös érdeke!
Nagy segítséget kaptunk a falu karácsonyfájának a feldíszítésében

A Községháza előtti téren álló karácsonyfa díszítésében részt vettek ismét az idén is, a saját készítésű díszekkel, az ovisok. Köszönjük a falu legapróbbjainak a segítséget!
Adventi kvíz! 3. forduló

A kvíz játék 2. fordulóját összesen 186-an fejtették meg, amelyből a helyes megfejtők száma 54 fő volt. Közzülük ismét 5 szerencsés játékost sorsoltunk ki, akik nyereményekben részesültek. Ismét gratulálunk az összes helyes megfejtőnek! Akik most nem nyertek ne csüggedjenek, újból itt egy újabb kérdéssor.
A kvíz játék 3. fordulójának a kérdései:
https://forms.gle/K524CjTwdHRzZe7p6
Konyha felújítás

500.000. forint támogatás a helyi Római Katolikus közösségnek

500.000. forint anyagi támogatást nyújtottunk a helyi Római Katolikus közösségnek. Az anyagi segítséget a tiszaeszlári Katolikus Templom belső felújítására, valamint a bashalmi Kápolna kertjének a felújítására kívánják felhasználni.
Örülünk, hogy segíthettünk!
Adventi kvíz! 2. forduló

A múlt heti kvíz játékban összesen 216-an vettek részt, ebből összesen 51 helyes megfejtés érkezett. A helyes megfejtők közzül 5 szerencsés játékost sorsoltunk ki, ők részesültek a nyereményekben. Az összes helyes megfejtőnek gratulálunk! Akinek ezen a héten nem volt szerecséje az ne csüggedjen hisz itt a lehetőség, hogy újra kipróbálja a tudását és persze a szerencséjét is.
A 2. forduló kérdései:
https://forms.gle/zAwHguEder1C2Chg8
Mikulás csomagot vittünk az óvodások és az általános iskola tanulóinak a részére

A csomagokat Meleg Gábor és Soós Zsolt alpolgármesterek valamint Kander Zoltán és Benda Ferenc képviselők adták át az Önkormányzat nevében.
Kander Zoltánné óvodavezető és Czaga Tamás igazgató helyettes fogadta a gyerekek csomagjait, akik kinyílvánították a köszönetüket az intézmények nevében.
Majd az intézmények dolgozói vendégül látták a testület jelenlévő tagjait. Köszönjük nekik!