Friss híreink
Névnap
nyugszik 16:01-kor.

Holnap
Oldalainkat 82 vendég és 0 tag böngészi
Szeretettel köszöntöm Tiszaeszlár község minden polgárát a település honlapján.
Honlapunk azért jött létre, hogy bemutassuk településünk látnivalóit, nevezetességeit, programjainkat, kulturális életünket minden érdeklődő számára, és hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkön élnek, dolgoznak, továbbá, azoknak is, akik településünkre készülnek utazni, itt szeretnének letelepedni vagy üzleti vállalkozásba kezdeni.
A helyben élők számára a közérdekű információkat és szolgáltatásokat szeretnénk elérhetővé tenni – azért, hogy erősítsük a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét, s így új kommunikációs csatornát nyissunk meg a lakosság felé.
Ezen célok elérése érdekében igyekeztünk az Internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználni. A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.
Oldalunk összeállításával nem titkolt célunk, hogy a Tisza mellett található, csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő falunk iránt felkeltsük az érdeklődést és a virtuális sétája után személyes látogatásra is falunkba csábítsuk a látogatót. Településünk honfoglalás-kori emlékekkel büszkélkedik.
A falu vezetése szeretné Tiszaeszlárt és kapcsolódó Bashalmot, MÁV-újtelepet tovább fejleszteni, díszíteni, az itt élő emberek életét jobbá tenni. Nagy szeretettel hívunk és fogadunk minden érdeklődőt akár egy rövid kirándulásra, akár egy hosszabb kikapcsolódásra.
Bemutatkozunk